Garanciáink

Ön is joggal teheti fel a kérdést:

Mire adhat garanciát a pályázati tanácsadó cég, és mire nem?

Cégünk, az ACT Partner Stratégia megalapozott szakmai tudással rendelkezik.

Egy pályázati projekt összeállítása és megvalósítása mindig több szereplő munkáján áll vagy bukik.

Ideális esetben minden résztvevő a legjobb tudása szerint, valamint és a közösen lefektetett határidőket betartva dolgozik együtt.

A pályázati tanácsadó értelemszerűen csak a saját munkájára, illetve az általa befolyásolható folyamatokra kínálhat garanciát.

A projektegyeztetéseken már az adott pályázat útmutatójából felkészülten, az abban szereplő szempontok alapján, átgondolt szakmai tanácsokat adunk a pályázatban tervezett fejlesztési elképzelésekre vonatkozóan.

Azonnal jelezzük a pályázó cégnek, ha felmerülő igényei, utasításai a pályázat tartalmi értékelésből való kizárását, vagy az ellenőrzések során a közreműködő szervezet támogatástól való elállását eredményezheti.

A projektgenerálás folyamata során vállalt garanciáink

Felmérjük a pályázó jogosultságát jogi, gazdasági, pénzügyi, sőt szakmai szempontból is. Csak akkor vállaljuk el a pályázat összeállítását, ha mind a pályázó, mind a projekt elképzelése beleilleszthető a támogatási konstrukcióba.

A projektet és a pályázót előértékeljük, azaz megvizsgáljuk, hogy a pályázat beadásához szükséges minimális pontszámot eléri-e. Segítünk úgy formálni a projektet, hogy minél magasabb pontszámot érjen el a pályázó.

Amennyiben egy általunk megírt pályázatot a kiíró formai (azaz az útmutató előírásaitól eltérő) hiba miatt nem fogad be, visszatérítjük a pályázat összeállítási díjának 100 százalékát (erre még nem volt példánk).

Amennyiben cégünk nem teljesít az elvállalt határidőre, és ennek következtében lesz a pályázat forráshiányos vagy már be sem fogadott, szintén visszatérítjük a pályázat összeállítási díjának 100 százalékát.

A pályázat összeállítása során vállalt garanciáink

Amennyiben egy általunk beadott, formailag is megfelelt pályázatot a pályázat kiírója forráshiány miatt utasít el, a pályázat újbóli meghirdetése esetén ugyanazt a pályázatot térítésmentesen összeállítjuk.

A beadás utáni hiánypótlás vagy tisztázó kérdés esetén mindig azonnal rendelkezésre állunk! A közreműködő szervezet utólag is kérheti valamelyik dokumentum beadását, rendszerint igen szoros határidővel.

Amennyiben egy általunk megírt pályázatot a kiíró formai (azaz az útmutató előírásaitól eltérő) hiba miatt nem fogad be, visszatérítjük a pályázat összeállítási díjának 100%-át (erre még nem volt példánk).

Amennyiben cégünk nem teljesít az elvállalt határidőre, és ennek következtében lesz a pályázat forráshiányos vagy már be sem fogadott, szintén visszatérítjük a pályázat összeállítási díjának 100%-át.

Amennyiben egy általunk beadott, formailag is megfelelt pályázatot a pályázat kiírója forráshiány miatt utasít el, a pályázat újbóli meghirdetése esetén ugyanazt a pályázatot térítésmentesen összeállítjuk.

A beadás utáni hiánypótlás vagy tisztázó kérdés esetén mindig azonnal rendelkezésre állunk! A közreműködő szervezet utólag is kérheti valamelyik dokumentum beadását, rendszerint igen szoros határidővel.

A projektet végigkövetjük a Támogatási Szerződés/Okirat megkötése után, a kifizetési kérelmek, beszámolók beadásán keresztül egészen a záró jelentés benyújtásáig.

Felkészülünk a helyszíni ellenőrzésekre, a pályázó felelőseit is bevonva, majd személyesen is részt veszünk rajta, és mindig garantáljuk a projekt elfogadását az ellenőrzés során.

A projektmenedzsment során vállalt garanciáink

A megkapott anyagok ellenőrzése után a tartalmi és formai előírásoknak megfelelően, határidőben elkészítjük és benyújtjuk a pénzügyi elszámolásokat és a szakmai beszámolókat.

A fenntartási időszak során a kötelezettségek és előírások teljesítésében is folyamatosan támogatjuk a céget, időben összeállítjuk és beadjuk a fenntartási jelentéseket.

Amikre nem vállalhatunk garanciát